Big Time Rush kitalált sztorijaim

Sziasztok! Márti vagyok, 16 éves, imádom a Big Time Rust-t. Ez az oldal róluk, a Palmwoods-iakról és egy lányról szól aki úgy gondolta az élete már nem is lehetne átlagosabb... Barátságok, szerelmek. Minden ember életében így van! Vagy nem?

2009 Szeptember 12, hétfő

Asszem  az ikremnek elmentek otthonról. Oké, ő nem kattan be olyan sokszor, mint például én vagy a legjobb barátai, de ha valamitől mégis elborul az agya, akkor anyu, én és Katie, a húgom, elmegyünk pizzázni, nehogy meghaljunk. Amikor elmeséltem a legjobb barátnőimnek, Andreának és Nicole-nak, csak annyit mondtak, vicces ahogy túlzok. Sajnos ez nem túlzás, Kendall (így hívják az ikremet) a múltkor kiesett az ablakon, de előtte eltörte a lámpát, felborította a kanapét, és kirúgta a szomszéd macskáját az ablakon, akit Katie állandóan becipelget a lakásunkba, sejtelmem sincs miért, mert a családunk ötven százaléka (Kendall és én) allergiás a macskákra. Kendallnek az volt a szerencséje, hogy egy kukába esett, így nem törte össze magát, pedig a másodikról esett ki. Amikor hazajöttem, már ott ült az egész kóceráj, és nézték a tévét, amit valamiért mindig nálunk kell csinálni. Mivel másik suliba járok mint ők (mert nekem is, meg Kendallnek is délutáni munkánk van, és így előnyösebb ha a sulihoz közel van a "munkahelyünk"), és én mindig akkor érek haza, amikor ők már kellőképpen beleélték magukat a bambulásba, és ezért hátra se fordulnak, csak felemelik a kezüket, és dobnak egy "sziát" vagy egy "csát", és már túl is vagyunk rajta. Ja és ami a legjobb: fogalmuk nincs, hogy nézek ki. Tehát ez azt jelenti, hogy lehetek akár irtócuki-irtógyönyörű szupermodell, vagy akár súlyosan megsérült, megrokkant csajszi, ők akkor sem nekem segítenek, hanem inkább nézik a tévét. Amikor egyszer majdnem eltört a lábam, mert nem sikerült észrevennem, hogy Kendall majdnem betörte az ablakot a korongjával, én nyugodtan feküdtem tovább a kanapén, de a következő ütésre az ablak tényleg betört, és a korong ugyan vesztett az erejéből, de azt tudni kell hogy a bátyám ROHADT ERŐSEN ÜT.  Így sikerült eltalálnia a bokámat, ami egy hétig ki volt fordulva, a fiúk pedig akkor sem segítettek. Na mindegy, a bátyám csak ezután borult ki. Először azért, mert hazajöttem. Oké, szinte hazaestem, de ez nem légyeges. Ledobtam a táskámat, és szokás szerint elkiáltottam magam:

Én: Megjöttem!

Kendall: Annie (én), hozol nekünk üditőt?

Én: Nem.

Kendall (most már hátrafordul): Léégysziiii!!!

Én: Ha Kendallen kívül valamelyikőtök megmondja, milyen szinű a hajam.

Logen: Szőke!

Kendall: Nem, dehogy!

Én: Csalás! Kendall, nem mondhatsz semmit!

Carlos: Vörös! Mint Mrs. Knight-é!

Én: Nem!

Kendall: James, légyszi találd el, rajtad múlik, hogy kapunk-e üdítőt!

James: Barna!

Mind a négyen megfordultunk (Kendall már eleve kitekeredett gerinccel ült), én meg betrappoltam a konyhába, hogy üdítőt hozzak. Csak egy probléma volt: hogy nincs üdítő.

Én: Francba!

Kendall, James, Carlos és Logan: Mi az?

Én: Nincs üdítő. Megyek a boltba.

James: Ha nem találtam volna ki, nem Annie ment volna a boltba igaz? Akkor én mentem volna. Ugye???

Én, Kendall, Carlos és Logan: Igen.

James: Akkor elkísérlek Annie, egy lány ne mászkáljon ilyen sötétben a boltba.

Én: Ok, köszi, cuki vagy.

 Miután elindultunk, elkezdtünk beszélgetni, és kiderült, hogy irtó sok közös van bennünk, és nagyon beleszerettem Jamesbe. Arról beszélgettünk, hogy mind a ketten popsztárok akarunk lenni. James ekkor kijelentette, hogy hülyeség. Én teljes mértékben egyetértettem vele, mert tényleg hülyeség. Millióan akarnak híresek lenni, lehetetlen, hogy pont miránk essen a választás. Amikor megálltunk egy piros lámpánál, James belenézett a szemembe és megkérdezte, hogy szabad   vagyok-e szombaton. Én pedig: Neked bármikor. Amikor újra zöld lett a lámpa, megfogta a kezemet, és átsiettünk, mert tudtuk, hogy itt nincs hosszú időre zöld, és amikor megérkeztünk a boltba, vettünk egy 2,75 literes kólát, két zacskó sima csipszet és egy zacskó party mix gumicukrot, beálltunk a sorba, és tovább beszélgettünk. Aztán eszembe jutott valami.

Én: James, te hoztál pént?

James: Nem, azt hittem, nálad van.

Én: Hááát... Van nálam két dolcsi.

James: Hát nálam meg 1.75, de nekünk 4 kell. Akkor pont hiányzik 25 cent. Baszki! 

Én: Huppsz!

Leguggolok, és felveszek egy dollárt a földről, amit valaki elejtett.

James: Imádlak! Akkor megtarthatom a maradékot?

Én: 75 cent... Abból pont lehet venni egy szájfényt... (felnevetek) Hát te milyen pofát vágsz már? Megkaphatod, igazából szinte jövök is neked egy dolcsival, mert nekem kéne üdítőt hoznom nektek, amiért eltaláltad a hajam színét! 

James: Áhh, nem kell, mert abból nem lehet jó minőségű hajlakkot venni.

Eladó (belerondított a romantikus párbeszédünkbe): Ké-em a kö-ve-ke-őőőőő! (beleüvöltött a képünkbe, brrrr!)

Én: Jó estét! 

Eladó: Ennyi lesz?

James: Nem, itt egy szelet átlátszó marhahús, ezt is vegye bele! 

Én: Nem, ennyi lesz. (próbálom visszatartanii a nevetésemet)

Eladó: 4.15 dollár lesz.

Én: Mi? De hiszen a kóla 1.20, a gumicukor 80 cent és a két csipsz két dollár. Az pedig kedves hölgyem, bárhogyan is számolom, az négy dollár! 

Eladó: Ohh, elnézést, azt hittem az önök gyereke (mutatott a mellettünk játszó kisfiúra), és ebből az okból kifolyólag arra következtettem hogy a játék dinoszaurusz is a vásárlásukhoz tartozik.

Én tényleg iszonyúan örültem annak, hogy a pénztárosnak ilyen bő szókincse van, de!

A BESZÉD HELYETT MIÉRT NEM AZZAL FOGLALKOZIK, HOGY LEHÚZZA A SZÁMLÁRÓL A JÁTÉK DÍNÓT??????

James bizonyára érezte, hogy minden izmom megfeszül, ezért közbelépett, hogy ne üvöltsem le se az ő, se az eladó fejét.

James: Nézze, kérem nekünk sietnünk kéne, itt a négy dollár, csináljon amit akar! Viszlát!

Amikor kiléptünk az üzletből, egyáltalán nem úgy festettünk, mint amikor beléptünk az üzlet ajtaján. És épp ezért festettünk úgy. Mint két ember, aki csak örül az életnek, egyébként összetört lélekkel. Mielőtt beléptünk Jamessel az üzletbe, az volt az álmunk, hogy énekesek leszünk. Ez az álmunk már összetört, lemondtunk róla, mert rájöttünk, hogy egymillióból is kb. csak tíznek sikerülhet. Amikor kiértünk, csak a félelmektől és megdöbbenésektől volt összetörve a lelkünk. De úgy, hogy hazáig szólni se tudtunk. Nem is kellett. Tökéletes összhangban voltunk egymással.

Amikor hazaértünk, a srácok továbbra sem tudtak leszakadni a tévéről. 

Én: Hahó emberek! 

James (röhögve): Már el is aludtatok?

Logen: Mit hoztatok?

Én: Csipsz, kóla és gumicukor.

Ekkor a tévében váratlanul megszakították az adást...

Tévés emberke: Szóval híres popsztár akarsz lenni? Akkor itt a nagy lehetőség! Figyelem minnesotaiak! Felkészültetek pupákok?

James és én: Igggeen!!

Tévés emberke: Gustavo Rock most új felfedezettet keres. A meghallgatás délután ötig tart, úgyhogy ha a popsztárrá válás rajta van a listán, akkor még van időtök odaérni!

Aztán ment tovább az adás. Mi pedig egyszerre hívtunk mindenkit, akiről tudtuk, hogy el tud minket vinni. Én, Kendall és Katie (aki persze ott maradt velünk tévét nézni) pedig egyszerre hívtuk anyut, aki megijedt, hogy ég a ház, de Kendallnek felvette, és ő pedig elmagyarázta (3 másodperc leforgása alatt), hogy fuvar kéne, mert Jamest és engem vinni kell meghallgatásra. Aztán Carlos telefonja megcsörrent. 

Carlos: Halló! Halló! Igen? Oké!! Siess, ahogy tudsz!!!! (leteszi a telefont) Ó iggen!

James: Mi van? Anyád elvisz???

Carlos: Nem! Az a csaj végre átküldi az embereit, hogy felbecsüljék az aluminiumzsaluinkat!

James ledöntötte Carlost, Logen, Kendall, én és Katie pedig tovább agyaltunk a helyes megoldáson. 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 2
Heti: 31
Havi: 86
Össz.: 1 842

Látogatottság növelés
Oldal: Egy átlagos nap
Big Time Rush kitalált sztorijaim - © 2008 - 2017 - btr-kitalalt-sztorik.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »